Pannon Várszínház
Műsoridő: 2 óra 30 perc
Archív esemény
Valahol Európában

A világhírű film alapján készült színpadi játék hűen követi az eredeti mű cselekményét, a II. világháború után utcára került, árván maradt gyerekek kálváriáját.

 A kivetettekkel, a hátrányos helyzetűekkel, az etnikailag másokkal, a megváltozott világban önmagukat keresőkkel szolidaritást vállaló, a humánum alapértékeit felmutató, a művészet, a zene megváltó erejében hívő, az együttérző és befogadó szeretet erejét sugárzó alapmű messze túlmutat a konkrét alaphelyzeten és a magyar módra vállalható európaiság nagy erejű megfogalmazását adja.
 
A mű tartalmi gazdagságát erősíteni szándékozik a színpadkép is. Egy forgó, romos, egykori értékeket őrző építmény képezi a játék centrumát, áttört falaival állandóan sejteti a konkrét történések mögöttes tartalmait.
E centrum körül bolygóként keringnek a sok konkrét helyszínt jelölő tárgyak, egymást váltva, néha szándékosan összeérve, létünk, kiszolgáltatottságunk örök körforgását, időnk, tereink relativitását felmutatva.
Zeneszerző: Dés László
Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György, Korcsmáros György, Horváth Péter
a musical Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült
7.000 Ft

 

Elmúlt időpontok
2022.10.30.vasárnap17:00Nagyterem
2022.12.29.csütörtök19:00Nagyterem
2023.03.26.vasárnap17:00Nagyterem
2023.07.29.szombat19:00Nagyterem
2024.03.03.vasárnap17:00Nagyterem
Programjaink
Összes rendezvény
Testvér­intézményünk
Partnereink