Veszprémi Programiroda
Műfaj: klasszikus zene
Milyennek látta az őt körülvevő zenei világot Haydn? A 24 évvel fiatalabb Mozartról már gyerekkorában is azt mondta, sem közvetlenül, sem hírből nem ismer nagyobb művészt, de Mozart is sokat tanult Haydntől, és az évek során mély barátság alakult ki közöttük.
A még fiatalabb Hummelt Haydn és Mozart is nagyra tartotta, mindketten tanították, sőt Haydn szonátát is írt neki. Haydn jó eséllyel úgy érezhette, hogy a szimfónia műfaját egyedül kísérletezte ki, pedig elszigetelten más szerzők is alkottak ilyen műveket. Ilyen volt a Haydnnál bő 20 évvel idősebb angol szerző, William Boyce is, akit Haydn személyesen nem ismerhetett, de amikor őszülő fejjel Londonba látogatott, minden bizonnyal találkozott a műveivel. Ezen az estén annak is tanúi lehetünk, milyen szimfóniát írt Boyce és milyet Haydn Londonban. De nemcsak szimfóniák lesznek, hanem Mozart leghíresebb kürtversenye is, Haydn éji zenéje és Hummel egy nyitánya is elhangzik a koncerten. Az este mesélői pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Benjamin Bayl lesznek. Az ausztrál karmester egyike a tengerentúl legfontosabb régizenei úttörőinek, de otthonosan mozog a modern zene és az opera világában is, rendszeres vendége a világ nagy operaházainak és zenekarainak. A látásmódja tehát más, mint a Bécs szomszédságában felnőtt zenészeké, de pont ez a széles tapasztalat teheti különlegessé az általa vezetett előadást.
Közreműködők
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
ifj. Gál László - kürt
vezényel: Benjamin Bayl
ifj. Gál László - kürt
vezényel: Benjamin Bayl
Műsor
Hummel: B-dúr nyitány, op.101
Haydn: C-dúr notturno, No. 5
Mozart: 4. Esz-dúr kürtverseny, K. 495
William Boyce: 5. D-dúr szimfónia
Haydn: 101. D-dúr - \'Az óra\' szimfónia
Haydn: C-dúr notturno, No. 5
Mozart: 4. Esz-dúr kürtverseny, K. 495
William Boyce: 5. D-dúr szimfónia
Haydn: 101. D-dúr - \'Az óra\' szimfónia
Bérletárak
27.900 Ft / 25.400 Ft / 22.400 Ft / 18.400 Ft
Részletfizetési határidők:
I. részlet: a bérlet megvásárlásakor
II. részlet: 2025. december 9-ig
A helyre szóló bérlethosszabbítás 2025. július 15-ig tart, új bérlet 2025. október 15-ig, az első hangversenyig váltható.
Régi és új bérleteseink számára elővásárlási nyereményjátékot hirdetünk. Azok között, akik július 15-ig megvásárolják vagy megújítják bérletüket és annak fotóját július 16-ig elküldik az online@filharmonia.hu email címre, azok között 30 darab Filharmónia könyvet sorsolunk ki.
Bérletár kedvezmények:
Diákok és nyugdíjasok számára 10% kedvezményt biztosítunk.
A Filharmónia Magyarország bérletesei az ország bármely pontján az általunk szervezett és értékesített felnőtthangversenyekre − bérletük felmutatásával − 20% kedvezménynyel válthatnak jegyet! A kedvezmény bérletenként egy jegyre érvényesíthető, koncertenként.
Az egyes kedvezmények nem vonhatók össze!

Jegyár
8.900 Ft
Jegyár kedvezmények:

Aktuális időpontok
2025.10.15.szerda19:00Nagyterem