Pannon Várszínház
Archív esemény
Forte Társulat - Bartók Béla: 5. vonósnégyes és Concerto
Bartók Béla két táncszínpadi művet írt: egy pantomimot (A csodálatos mandarin) és egy táncjátékot (A fából faragott királyfi). A koreográfusok fantáziáját azonban egy sor további Bartók-mű is megmozgatta, például a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy a Táncszvit. Horváth Csaba – rendezőként, koreográfusként és táncosként – ezúttal az 5. vonósnégyes és a Concerto mozgásszínházi lehetőségeit tárja fel.
„Bartók Béla hat vonósnégyesét (a legelső 1908/09-ben, a legutolsó 1939-ben keletkezett) már alig néhány évvel a zeneszerző halála után úgy tartotta számon a szellem világa, mint a 20. századi zene aranytartalékának megkérdőjelezhetetlen részét. A hat darab egyetlen egésznek is tekinthető, s ha a mű formátumának és komplexitásának az előadásban való adekvát megjelenítéséről van szó, alighanem a Bartók-stílus magasrendű klasszicizálódását képviselő 5. vonósnégyes viszi el a pálmát” – vallják a produkció készítői.

Szabolcsi Bence szerint Bartók talán sohasem volt tele akkora emberszeretettel és részvéttel, mint a Concerto komponálásának időszakában. „Sohasem tudta úgy összefoglalni életének minden eredményét egy hatalmas szintézisbe, mint éppen ekkor.” Bár az öttételes mű sötét, zaklatott és szorongó tónusban íródott, a végkicsengése már maga az életöröm és a jobb jövőbe vetett hit igazi megnyilvánulása, s ezzel nagyon sokáig egyike lett a század utolsó pozitív végkicsengésű darabjainak.

Bartók Béla: Concerto
Táncolják: Blaskó Borbála, Egyed Bea, Fehér László, Hegymegi Máté, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Molnár G. Nóra, Nagy Norbert, Pallag Márton, Sipos Vera, Widder Kristóf, Zsigmond Emőke
Jelmez: Benedek Mari
Tér: Mocsár Zsófia és Horváth Csaba
Fény: Payer Ferenc
Produkciós vezető: Kudron Anna
Koreográfus: Horváth Csaba

Bartók Béla: 5. Vonósnégyes
Táncolják: Fehér László, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Widder Kristóf
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Payer Ferenc
Produkciós vezető: Kudron Anna
Koreográfus: Horváth Csaba
Az előadás a Forte Társulat, az Ördögkatlan Fesztivál, a CAFe Budapest és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében jött létre.
Támogatók: NKA, EMMI, EMET
Jegyár: 3.000,-
Elmúlt időpontok
2017.05.25.csütörtök20:00Nagyterem
Programjaink
Összes rendezvény
Testvér­intézményünk
Partnereink