2026. január 9.
Táncok és énekek a Fekete erdőtől a Fekete tengerig

A Duna Művészegyüttes 65 éves jubileumi évének zárására készült produkció címe - A Duna balladái - egyfajta romantikus költőiségre utal, de a ballada szó eredeti jelentésére: a táncra is. A Duna-menti népek táncaiból és zenéiből merítkezve éneklik, illetve táncolják el a dunai ember életérzéseit, a nagy folyamhoz kötődő rítusait.

A Duna mentén élő népek számára a Duna az életet jelentő, nyugalmat árasztó hatalmas folyam, mely természetéből fakadóan határoz meg sorsokat, megmaradásunk kötelező záloga. A Duna múlt és jelen gigászi tanújaként hidat képez nyugat és kelet között. A Fekete erdőtől a Fekete tengerig minden nép azonosul az embert próbáló és formáló nagy folyó-toposszal, mely a kezdetektől fogva hatást gyakorolt hagyományos műveltségükre. Mi, magyarok a nemzeti tudatunk alap jelképeként tekintünk rá. A Duna a tisztaság és megtisztulás szimbóluma, erőt adó ihlető forrása megannyi művésznek. Stílusosan szólva, Dunát lehetne rekeszteni a róla szóló költeményekből. 

A darab Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre kerülő január 24-i veszprémi bemutatóján közreműködik a StEfrem férfikar és a Göncöl Zenekar

Jegyvásárlás

Programjaink
Összes rendezvény
Testvér­intézményünk
Partnereink