Fantasztikus fellépőkkel érkezik augusztusban az Auer Fesztivál

2021. július 15.
Fantasztikus fellépőkkel érkezik augusztusban az Auer Fesztivál
Idén augusztus 3. és 8. között kerül megrendezésre a veszprémi Auer Fesztivál komolyzenei programsorozata. A fellépők között olyan hazai és külföldi tehetségek sorakoznak, mint Gilles Apap, Baráti Kristóf, Würtz Klára, vagy Oláh Kálmán.

A veszprémi születésű Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész nevével fémjelzett klasszikus zenei fesztivál évek óta a város és a térség egyik meghatározó zenei eseménye. A Mendelssohn Kamarazenekar szervezésében megvalósuló, közel egy héten át tartó rendezvénysorozat idén augusztus első hetében hozza el Veszprémbe a klasszikus zene néhány kiemelkedő hazai és külföldi kiválóságát. 

A fesztivál nyitókoncertjét az évek óta visszatérő vendégnek számító Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar adja augusztus 3-án kedden, a Hangvillában. A veszprémi Csermák Antal Zeneiskola növendékieből álló zenekar olyan programot tűzött műsorra, amely különböző stíluskörök tánczenéin, Bartók gyermekek számára komponált darabjain, valamint hegedűs kamarazenéjén keresztül szólítja meg és vonja be a közönség legifjabb tagjait is a zenehallgatás örömébe. 

Szintén a keddi napon a Forte Társulat, a Mendelssohn Kamarazenekar és a Lukács Miklós Cimbiózis Trió közös, "Bartók és Ady" című nagyszabású előadása dolgoz fel részleteket a két kortárs életművéből. Az est első részében látható koreográfia inspirációja Bartók Béla szellemi hagyatéka, illetve egy konkrét műve: az 5. vonósnégyes, míg a szünet után Lukács Miklós cimbalomművész–zeneszerző Ady Endre rövid novellái ihlette – a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből álló – zenéje adja az alapot. Horváth Csaba rendező-koreográfus segítségével így egyszerre lehet jelen a kortárs és a 20. századi művészet, hogy egy összművészeti élményben részesüljön a közönség, s mindezt a modern színház világában. 

Szerdán a Megyeháza Szent István terme is megtelik klasszikus zenével, ugyanis a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia három oktatója, Fülei Balázs zongoraművész, Kováts Péter hegedűművész és Varga István gordonkaművész az Auer Trió formációban ad koncertet, míg csütörtök délután a fiatal tehetségeket tömörítő Korossy Kvartett vonósnégyes lép színpadra az elegáns környezetben. 

Csütörtök este - immár ismét a Hangvilla nagytermében - az Oláh Kálmán Quartet csatlakozik a Mendelssohn Kamarazenekarhoz közös "Modern reneszánsz" koncertjükön. A Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző-zongoraművész Oláh Kálmán és a Mendelssohn Kamarazenekar már sok sikeres közös produkciót hozott létre, melyben a klasszikus zene és a jazz találkozásának, egymásra hatásának lehetett tanúja a közönség. Oláh Kálmánt mindig is izgatta a jazz szabad, improvizatív építkezése és struktúrja mellett a kötöttebb, megkomponált műveket kínáló klasszikus zene belső világa. A fesztiválon bemutatásra kerülő projektjük címe a megújulásra, újjászületésre utal, elsősorban a felhangzó kompozíciók zenei tartalmára, üzenetére vonatkoztatva. De érthetjük akár úgy is, hogy a pandémia okozta hosszú kényszerű szünet után mindenki – zenészek, közönség – szinte újjászületésként élik meg a nyitás utáni első koncerteket.

Milyen zene szólt a barokk kor sörözőiben? Milyen zenékre mulattak, milyen zenékre táncoltak? És hogyan játszhatták ezeket a zenéket, hogyan hangzott az általunk már csak kottapapírról megismerhető zenei anyag? A Bjarte Eike norvég hegedűművész által alapított és vezetett Barokksolistene nem csak keresi, de meg is találja a válaszokat minderre pénteki koncertjükön. Az irodalom, a tánc, és a zene mind egyformán fontosak, és különleges módon találkoznak is fantasztikus hangulatú, élettel, humorral teli előadásaikban. „Zenék a sörözőből” című műsoruk a 17. századi angol kocsmák életébe, zenei világába nyújt majd betekintést.

Szombat este Baráti Kristóf hegedűművész és Würtz Klára lépnek színpadra, hogy Beethoven, Brahms és Franck egy-egy szonátájával kápráztassák el a közönséget. Egy véletlen zenei találkozás szülte, s azóta számtalan gyönyörű cd és közös hangverseny fémjelzi kettejük évek óta tartó együttműködését.

Baráti Kristóf ma a világ élvonalába tartozó, egyik legkeresettebb hegedűművész, a legkiválóbb karmesterekkel és zenekarokkal lép fel a világ meghatározó hangversenypódiumain, a chicagoi Stradivari Társaság jóvoltából pedig az 1703-ban készített „Lady Harmsworth” Stradivari hegedűn játszik. Würtz Klára – Kocsis Zoltán szavaival élve – igazi pódiumjelenség, s ezt Európától Japánig, Amerikáig megtapasztalhatja a közönség. Szólistaként és kamarazenészként is jelentős fesztiválok és koncertsorozatok meghívottja, lemezei a legrangosabb fórumokon kapnak méltatást.
 
A 2021-es Auer Fesztivál vasárnapi zárókoncertjét Gilles Apap francia hegedűművész és a Mendelssohn Kamarazenekar adja este 20:00 órási kezdéssel. 
 
Gilles Apap – akit Yehudi Menuhin „a 21. század hegedűseként jellemzett” – ideális vendég egy fesztiválzáró gálakoncerthez. Univerzális zenész, akinek nincsenek nyelvi akadályai a zenében. Hegedűjével és zenéjével szót ért a legkülönbözőbb műfajok képviselőivel, legyen az az indiai hegedűs Subramanian, a kelta hegedűs Kevin Burke, vagy Roby Lakatos. S mindezt úgy teszi, hogy a klasszikus repertoárt játszva észreveszi a stílusok, műfajok és különböző korok közti áthallásokat, és ezekre hol improvizációval, hol konkrét népzenei, vagy más idézetekkel reagál.
 
Sokszínű repertoárjában Mozart Á-dúr hegedűversenye mellett Bach szólóhegedűre írt művei, valamint ír, kelta, bolgár és india népzenékből improvizált részleteket is felcsendülnek majd az este folyamán, - valóban fergeteges lezárását ígérve egy nagyszerű koncertsorozatnak. 
 
A 2021-es Auer Fesztiválra jegyek vásárolhatók online az auerfesztival.jegy.hu oldalon és személyesen a Hangvilla jegypénztárában. 
vissza
Rendezvények
Összes rendezvény
×
Hírlevél
Közösségi média
Partnerek